Kezdőlap Egészség Gombafertőzéseket vizsgáló kutatási program zárult le Szegeden

Gombafertőzéseket vizsgáló kutatási program zárult le Szegeden

gombafertőzés

Különböző gombafertőzések hátterét vizsgáló és új kezelési stratégiák alapjait megteremtő kutatási program zárult le a Szegedi Tudományegyetemen és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Az 590 millió forint uniós támogatással megvalósult program célja a különböző betegcsoportokat veszélyeztető, opportunista és újonnan felbukkanó élesztő- és fonalasgomba-fertőzések biológiai hátterének megismerése volt egymást kiegészítő mikrobiológiai, genomikai, immunológiai és élettani-mikrobiológiai eszközökkel.

Az opportunista mikroorganizmusok elsősorban csökkent immunitású szervezetekben képesek fertőzést kialakítani, valamint a halálozási arányt növelni. Különösen magas a rizikófaktor a súlyos betegségekkel küzdők, a szervátültetésen átesettek, az elhúzódó kórházi ápolásban vagy hosszan tartó antibiotikum-kezelésben részesülőknél. Az eukarióta mikrobák ellen hatékony, ugyanakkor célzottan, csak a mikrobát károsító szerek száma korlátozott, ami sürgetővé teszi a különböző betegcsoportokat veszélyeztető gombafertőzések mechanizmusának megértését és új kezelési stratégiák tervezését.

A szakemberek a gazda-patogén kölcsönhatások vizsgálatára alkalmas modellrendszereket dolgoztak ki, feltárták a mikroorganizmusok és az emberi gazdaszervezet közti kölcsönhatás mechanizmusait, azonosították és értékelték a fertőzőképességet befolyásoló tényezőket, elemezték a gazdaszervezet immunreakciójának mechanizmusait, vizsgálták a gombaellenes szerekkel szembeni érzékenységet és a rezisztencia kialakulását, és terápiás stratégiákat dolgoztak ki és teszteltek a fertőzést okozó organizmusokkal szemben.

Az kutatási program eredményeként jellemzett gombatörzsek és sejtvonalak kerültek az ország legnagyobb és legszélesebb profilú mikroorganizmus génbankjába, a Szeged Mikrobiológiai Gyűjteménybe (Szeged Microbiological Collection).
– MTI –

Előző cikkA műanyagipar az évtized végére szennyezőbb lesz Amerikában, mint a szénerőművek
Következő cikkKoronavírus – A világjárvány miatt kihalhatott az egyik influenza vírustörzs