Kezdőlap Egyéb Megállj a tengernek

Megállj a tengernek

Velence

November elején sikerült működés közben lencsevégre kapni a Velencét az elöntéstől megvédő gátrendszert.

A felvétel azért különleges, mert a gátrendszert – szerencsére – csak ritkán kell működésbe hozni, ám a Velencét elárasztással fenyegető vihardagályok idején általában rossz az idő, és a vastag felhőzet lehetetlenné teszi optikai űrfelvételek készítését. Ritka eseménynek számított tehát, amikor novemberben derült időben kellett aktivizálni a gátrendszert, ráadásul két műholdnak is sikerült kiemelt állapotában megörökíteni a gátat.

Maga a MOSE (Modulo Sperimentale Elettromeccanico) nevű mozgatható zárógát 78 elemből, nyugalmi állapotában a víz alá süllyesztett, vízzel töltött tartályból áll. Ha az előrejelzések szerint dagálykor (általában az erős déli, délkeleti szél hatására) a vízszint meghaladná a 130 centimétert, akkor a vízszintes tengely körül elfordulni képes tartályokból kinyomják a vizet, így a végük a tengerfelszín fölé kerül, összefüggő zárógátat alkotva. Így megakadályozzák, hogy a lagúna bejáratán keresztül a tengervíz beömöljék a lagúnába és elárassza a várost.

A velencei lagúna legészakibb bejárata a Lido és szárazföldön lévő Punta Sabbioni között. A széles bejárat közepén jól látható az a trapéz alakú mesterséges sziget, amelyet az elmúlt évtizedben építettek, hogy a zárógát két különálló részből állhasson. A Sentinel–2 MSI műszerével november 4-én készített felvételen a zárógát még nyitva van, a Landsat–8 két nappal későbbi felvételén a lezárt gát megakadályozza a tengervíz beáramlását a lagúnába. (Kép: NASA Earth Observatory, Joshua Stevens, Landsat adatok: U.S. Geological Survey; a Copernicus Sentinel adatokat (2021) az ESA dolgozta fel)

november 3-án vihar készült az Adriai-tenger fölött, és az előrejelzések szerint a vízszint dagálykor a sirokkó hatására elérte volna a 140 centimétert, ami azt jelentette, hogy Velence mintegy 60 százaléka víz alá került volna, ezért működésbe hozták a gátat. A lagúna három bejárata közül a Lido északi végén lévőnél zárt állapotban hagyták a gátat, a másik kettőnél (Malamocco és Chioggia) viszont az apály idejére víz alá hajtották a gátat alkotó tartályokat. A második kép bal oldali részén, amelyet a Sentinel–2 multispektrális műszere (MSI) november 4-én készített, jól látható a hordalék, amelyet az éppen lecsukott gátelemek felkavartak. A műhold ritka szerencsés pillanatban kapta el a gát zárása utáni állapotot, mert szakemberek elmondása szerint a felkavart üledék általában mintegy 30 perc alatt leülepszik. Két nappal később, a Landsat–8 OLI műszerének felvételén látható, hogy a gátelemeket a víz felszín fölé fordították, a gát zárt állapotban van. A Landsat–8 elhaladása idején 61 km/h sebességű keleti szél fújt, ami a gát mindkét oldalán felkavarta az üledéket.

Ugyanannak a két műholdfelvételnek két másik részlete, amelyeken a lagúna középső, a Lido déli végénél lévő, ún. Malamocco bejárata látható. A Sentinel felvételének (balra) különlegessége, hogy az éppen lehajtott gátelemek körül jól kivehető a felkavart üledék. A Landsat felvételén (jobbra) a nyílt tengeren és a lagúna belsejében egyaránt az erős szél kavarta fel az üledéket. (Kép: NASA Earth Observatory, Joshua Stevens, Landsat adatok: U.S. Geological Survey; a Copernicus Sentinel adatokat (2021) az ESA dolgozta fel)
A NASA Landsat–8 műholdja OLI műszerének 2021. november 6-án készült felvétele a velencei lagúnáról és az azt lezáró két szigetről (Lido és Pellestrina), közöttük a lagúna három bejáratával. A lagúna belsejében jól látható Velence, a várost a szárazfölddel összekötő híd és a lagúna több, kisebb-nagyobb szigete. A kép két kinagyított részlete a lagúna északi és középső bejáratáról látható a fenti két kép jobb oldalán. (Kép: NASA Earth Observatory, Joshua Stevens, Landsat adatok: U.S. Geological Survey)

A gát működtetése ezen a napon hasznosnak bizonyult, mert miközben az Adria vízszintje a 130 cm-es magasság fölé emelkedett, a gáton belül, a lagúnában a vízszint 83 cm maradt, így Velence megmenekült a komolyabb áradástól. A MOSE rendszert még az 1980-as évek végén kezdték tervezni, míg végül 2020-ra készült el. Az elmúlt két évben tesztüzemben használták, teljes, szolgálatszerű működése 2022-től várható. A gátat 2021-ben ötször, az előző télen pedig hússzor kellett aktiválni. A gát elkészülte előtti utolsó évben, 2019-ben több mint 25 alkalommal érte el a lagúnában a víz szintje azt a magasságot, amikor Velence kisebb-nagyobb területeit elárasztotta a víz, köztük 2019 novemberében, amikor minden idők második legmagasabb vízállását mérték.

Az árvizeket így sem sikerült azonban teljes mértékben megelőzni, mert például 2020 decemberében az előrejelzések alapján alacsonyabb vízszintet várták, ezért nem aktiválták a MOSE rendszert, az előrejelzés azonban hibásnak bizonyult. Bár csak 5 centimétert tévedtek, ám a város jelentős részét elöntötte a víz. Az árvizek kisebb részben a tengervíz szintjének általános, évi 0,25 cm-es emelkedése, nagyobb részben pedig magának a városnak a süllyedése miatt egyre gyakoribbá válnak. Míg a múlt század első felében évtizedenként átlagosan két árvizet jegyeztek fel, ez a szám mostanra évtizedenként több mint 40-re nőtt. A MOSE üzemeltetői szerint a gátrendszer – amelyre ezek szerint egyre gyakrabban és egyre nagyobb mértékben lesz szükség – évszázadunk végéig biztonságosan fog működni. Egyes kutatók számításai szerint évszázadunk végén évente átlagosan 3–8 héten keresztül kell (természetesen nem egyszerre) zárt állapotban tartani, ami már érezhető hatással lesz a lagúna vízminőségére és az üledék lerakódására.

Both Előd

Forrás: Űrvilág hírportál

Előző cikkA szennyezett levegőből fakadó rákkockázatot felerészt a fatüzelés okozza
Következő cikkMagyarországon egyedülálló kettős műtétet hajtottak végre Szegeden