Kezdőlap Csillagászat Sarki fény jelzi a naptevékenységet

Sarki fény jelzi a naptevékenységet

sarki fény
Shane Kimbrough, az ISS űrhajósának felvétele Nikon D5 digitális kamerával a 2021. október 12-i sarki fényről. (Kép: ISS Crew Earth Observations Facility és Earth Science and Remote Sensing Unit, Johnson Space Center)

A NASA két űrszondája megfigyelte az új naptevékenységi ciklus első jelentős űridőjárási eseményét, annak következményét pedig a NASA műholdja és az ISS egyik űrhajósa is megörökítette.

2019 végén elkezdődött a 25. naptevékenységi ciklus, ezért évtizedünk közepéig, a ciklus felszálló ágában egyre gyakrabban lesz látható sarki fény. (Előrejelzések szerint a naptevékenység maximuma 2025 közepén várható, a következő minimum pedig valamikor a 2030-as évek elején.) A látványos természeti jelenséget két nézőpontból mutatja be a NASA Earth Observatory portálja.

2021 október 12-én a hajnali órákban örökítette meg az északi fényt a NOAA és a NASA Suomi NPP műholdja a látható és infravörös tartományban dolgozó képalkotó sugárzásmérőjével (Visible Infrared Imaging Radiometer Suite, VIIRS). Az első képen a műhold több áthaladása során felvett képekből összeállított mozaik látható Észak-Amerika, az Atlanti-óceán északi része és Grönland környékéről. Az éjszakai felvételt a VIIRS „éjjel-nappali” sávjában készítették, amelyikben a zöldtől a közeli infravörösig észlelnek, és különböző szűrőkkel emelik ki a légkör fénylését, a sarki fényt, a városi fényeket és a visszavert holdfényt.

A NOAA és a NASA Suomi NPP műholdja által 2021. október 12-én hajnalban készített képeiből összeállított mozaikon Észak-Amerika, az Atlanti-óceán északi része és Grönland környéke látható, a sarki fény gyűrű részletével. (Kép: NASA Earth Observatory, Joshua Stevens; VIIRS felvételek: Suomi National Polar-orbiting Partnership)

Ugyanezen az éjszakán Shane Kimbrough a Nemzetközi Űrállomásról fényképezte le a kiterjedt sarki fényt, amely a Föld felszínéről közepes földrajzi szélességekről is látható volt.

A naptevékenységi ciklust általában hagyományosan a napfoltok számának alakulása alapján követik, de ezzel együtt jár a napflerek és a koronakidobódások (CME, coronal mass ejections) számának növekedése, valamint a rádióemisszió erősödése és más űridőjárási változások. A Nap légköréből kidobódó mágneses plazma gerjeszti és ionizálja a Föld légkörét alkotó gázokat, ez hozza létre a látványos fényjelenséget a felsőlégkörben.

A NOAA űridőjárási előrejelző központja szerint október 9-én történt egy erős fler és koronakidobódás a Napon, és ennek részecskefelhője érte el a Földet október 11-én este. Az ezáltal kiváltott geomágneses vihar a G1–G5 skálán a G2 fokozatot érte el, valószínűleg ez volt az új napciklus első koronakidobódása, amelynek anyaga telibe találta a Földet. A flert és a CME-t a NASA STEREO-A és Solar Dynamics Observatory űrszondái egyaránt megörökítették.

Az amatőr megfigyelők sarki fények észleléseiről szóló adatait az Aurorasaurus hálózat gyűjti, a Nemzeti Tudományos Alap és a NASA támogatásával. Az így létrehozott archívum segíti a kutatókat az űridőjárási modellek pontosabbá tételében.

Both Előd

Forrás: Űrvilág hírportál

Előző cikkExtragalaktikus exobolygó
Következő cikkUniverzális űrhajót fejleszt ki a Roszkoszmosz az új űrállomás számára